hírek

Hogyan éljünk boldogan egy kiszámíthatatlan világban? – Dr. Ligeti Zsombor egyetemi docens előadása a Közgazdász Klubban

- 2015. november 16., hétfő 10:47

2015. november 11-én nagy érdeklődés kísérte azt az előadást, mely a 10 éves Közgazdász Klub életében a 45. előadás volt. Sok hallgató, több egyetemi oktató, dolgozó és számos érdeklődő a városból, a környékről vett részt a kiváló címmel jelzett programon.

Ligeti Zsombor ezzel a mondattal kezdte az előadását: „Megtiszteltetés, hogy jó pár év távlatából gondoltak rám.” Ugyanis 10 évig oktatott karunkon közgazdasági elméleti tárgyakat, meghívásomra szívesen eljött és a legújabb kutatási területének gondolatait osztotta meg a jelenlévőkkel. Ami felkeltette az érdeklődését, az a 2,5 éve elolvasott könyv – Nassim N. Taleb: Antifragile –, ami rendhagyó közgazdasági gondolatokat tartalmaz és az előadó szerint meg fogja változtatni a tudomány szemléletmódját. A könyv szerzője szerint minden közgazdász egy sarlatán, aki jövőbe próbál előrejelzéseket készíteni, ami nem helyes, mert a narratíva szerint: törhetetlen rendszerek törékenysége az igaz.
Taleb mottója: „Tűz akarok lenni és vágyom a szélre.” Olyan rendszerre kellene vágynunk, ami sokkokból táplálkozik. Valami újat kellene csinálni.

Előadásának célja: figyelemfelkeltés, a könyv elolvasására invitálás. Ami mögött az alábbi gondolat húzódik meg: Hogyan lehet boldogulni egy olyan világban, ahol a véletlenek, bizonytalanok dominálnak.

Előadásának főbb gondolatai:
Milyenek is vagyunk mi emberek pszichológiai szempontból?
Ezen kérdés megválaszolásához hivatkozott három könyvre:

  • Daniel Kahneman (Nobel-díjas). Gyors és lassú gondolkodás. (2012)
  • Daron Acemoglu – James A. Robinson: Miért buknak el nemzetek. (2013)
  • Nassim N. Taleb: Antifragile. (2012).

DK: a mainstream közgazdaságtan alfája és ómegája, a racionális döntéshozatal és ítéletalkotás, könyve feje tetejére állította a racionalitásba vetett hitünket, kognitív megértési illúzió.
DA-JA: a nemzetek társadalmi-gazdasági jóléte vagy elszegényedése elsősorban az intézményi, hatalmi struktúrától függ, politikai befolyásolás a meghatározó a társadalmakban, a gazdaságokban (ha jól megfizetnek, előrejelzek, amit szeretnél), változtatásra sok embernek kell kumulálódni.
Taleb gondolatai a könyveiből: a természeti törvények véletlen természete, az emberi agy nem tud mit kezdeni a véletlennel. Antifragilitás: a társadalom felosztható kétfélére: mosógép (ok-okozat meghatározható, ők a törékenyek) és macska (organikus, komplex szervezetek, ok-okozati viszonyok nem feltárhatók, öngyógyítók, szeretik a sokkokat).
Milyen világban élünk?
Alapvetően a tudományban a Gauss görbe alapján élünk, normális eloszlásnak megfelelően, de a társadalomtudományi, különösen a pénzügyi területeken ez a normalitás nem érvényesül, ott Cauchy-eloszlás érvényesül. Kiemelte, a Fekete hattyú jelenségnek megfelelő események vesznek körül bennünket, pl. napjainkban a migráns helyzet.
Taleb szerint kétféle értelmezés szerinti világ létezik: középszerisztán és extremisztán.
Sok-sok konkrét példával mutatta be a kétféle világot. Sok a rendszerekben a visszacsatolás, fertőzésnek is szokták nevezni. A rendszerbe bárhol hiba csúszik, az áthatja az egész rendszert.
Milyen életstratégiák vannak?
Modern ember és olyan modell, amit a természet valósít meg: a fragilis stratégia (mostani, modern ember), a robosztus stratégia (főnix madár) és az antifragilis (hidra, természeti modell) stratégia. Az utóbbit jellemezte részletesen, számos példát felsorolva, ezeken kereszetül: pl. redundancia, rétegzettség, nem linearitás, opcionalitás stb.
Jó-e a mi stratégiánk?
A mi stratégián a fragilis vagyis törékeny stratégia, amely a haszonra törekszik.
Taleb könyvében megfogalmazott stratégia az antifragilis stratégia, melynek célja, hogy ne bukjak el, annak valószínűségét csökkentsem.
Az antifragilis stratégiához Taleb: „Ha látsz egy csalást és nem kiabálsz, akkor csaló vagy.”
Hozzunk létre olyan környezetet, ami a sokkokra reagál. Nem tudunk előre jelezni, ez gond.
Meg kell tanulni veszíteni. Két móduszu stratégiát alkalmazzunk. Fontos a próba szerencse, próbáljunk sok mindent ki. Szeressünk veszíteni, kicsiben. Figyelemmel az etikára (hogyan leszel mások fragilitásán keresztül te antifragilis, ők elszenvedik a költségeket és te nyerészkedsz belőle).
Összességében megállapította Taleb könyve alapján Ligeti Zsombor, hogy instabil rendszert építünk, szemléletet kellene váltani. Taleb egész könyvében az élet számos területén praktikus útmutatást ad, hogy hogyan lehet a sokkokra legjobban felkészülni. A könyv elolvasására hívta fel a figyelmet!

Pogátsa Zoltán vitavezető máris reagál a felhívásra: „el fogom olvasni a könyvet”.
A jelenlévők több kérdést is feltettek, melyekre az előadó kielégítően válaszolt, többek között Taleb gondolatait nem lehet félresöpörni. No de akkor merre menjek? Nyilván változtatni kell a megszokott dolgokon. Pénzpiacokon nem lehet előre jelezni. Ilyen világban élünk. Vannak dolgok, amelyek nyernek a zűrzavarból.
Az akadémikus tudással szemben Taleb előnyben részesíti a gyakorlati tudást, amit az ember a mindennapi élet gyakorlatából, a próba-szerencse módszeréből vagy az evolúciós folyamatok megértéséből szerez.

Köszönjük előadónknak a színvonalas előadást, vitavezetőnknek az érdeklődő és segítő jelenlétet.

Linkek:

Kapcsolódó hírek:
Közgazdász Klub – Ligeti Zsombor: Hogyan éljünk boldogan egy kiszámíthatatlan világban? - 04-11-15 10:07